1517. október 31 - Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes hangos kalapácsütésekkel - melyeket egész Európában hallani lehetett - kiszegezte a 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. Luther ezen cselekedete elõtt is már többször prédikált a búcsúcédulák kereskedelme ellen. De ezen a napon - miután a búcsúcédula instrukcióját elolvasta - írt egy levelet egyházi feletteseinek. Abban reménykedett, hogy a nézeteltéréseket és visszaéléseket megszüntetik. A levélhez csatolta 95 Tételét, melyet disputájának alapjául szánt.
Az, hogy Luther ezen a bizonyos napon a tételeit hangos kalapácsütésekkel valóban kiszegezte-e a wittenbergi vártemplom ajtajára, kérdéses. Ezt a pillanatot sok művész megörökítette. A kiszegezést és ennek ábrázolásait a XX. századig tényként kezelték. Nagy megrázkódtatást keltett az a gondoltat, amit 1961-ben Erwin Iserloh katolikus Luther-kutató tett. Azt állította, hogy a tételek kiszegezése csupán legenda, valóságalapja nincs.

Az első írásos emlék Melanchton Fülöp tollából származik, aki nem lehetett jelen az eseményen, hiszen csak 1518-ban lett Wittenbergben professzor. Luther maga viszont sosem ír erről a "szegezésről". E korban szokás volt a templomajtót, mint hirdetőtáblát használni. Luther előtt is többen szegeztek már ki ilyen-olyan tételeket, téziseket. Luther tételeit nem látta előzetesen sem püspök, sem más magas rangú főpap, így ez egyértelmű provokáció volt feléjük. A 95 tétel soha nem lett disputa (tudományos vita) tárgyává, de a tételek nagy port kavartak. A 95 tétel eredetije sosem került elő sem kézirat sem ősnyomtatvány formájában.

Luther tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte. A reakció nem volt azonnali. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltõl kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Huszt Jánost.

A püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Elõször a pápát értesítették a "lázadásról", majd Luther feletteseit kérték meg, hogy csillapítsák le õt. A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte.

Luther kénytelen az egyre növekvő nyomás miatt a tételeit további írásokkal pontosítani és tisztázni. 1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni.

A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. 1519-ben még nem tesznek semmit Luther ellen, ugyanis a császár, I. Miksa meghal és az ország a császárválasztással van elfoglalva. V. Károly megválasztása után a harc újult erõvel folyik tovább.

Luther Márton
Martin Luther (magyarosan: Luther Márton, németül eredetileg Martin Luder) 1483. november 10-ben született Eislebenben és 1546. február 18-án hunyt el a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor.

Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, és a wittenbergi egyetem biblikus tanára. A szükséges reformokat sokáig az egységes egyház keretében szerette volna elérni. Nyelvi és írói adottságai és karizmatikus személyisége széles visszhangot váltottak ki, ami a katolicizmus középkori európai uralmának véget vetett. Az általa lefordított Luther-Biblia a német nyelvterületen ma is az egyik legfontosabb bibliafordítás.

Életútja

Luther szülei Hans Luder (1459-1530) bányász később tanácsúr és felesége Margarethe, szül. Lindemann (1459-1531). Luther nyolcadik gyermekként kilencből Eislebenben (a mai Szász-Anhalt déli részén) jött világra. A következő Márton-napon (1483. november 11-én) keresztelték a szent nevére. A szomszédos Mansfeldben nőtt fel, ahol az apja kohóműmesterként egy rézbányában szerény vagyonra tett szert. Mindkét „Lutherváros“ a Mansfelder Land kerületben van és annak idején néhány ezer lakosa volt. Luther az akkoriban szokásos szigorú, de szeretetteli apai nevelésben részesült. 1488 és 1497 között a mansfeldi városi iskola tanulója volt és utána egy évig a magdeburgi dómiskolát látogatta. Ott tanítottak az Együttes Élet Testvérei, ami egy későközépkori feltámasztó mozgalom volt. 1498-ban a szülei a ferences eisenachi alapítványba küldték, ahol zenei-költői nevelésben részesült. Jó énekes hírében állt.

Tanulmányai
Az 1501 és 1505 közötti években Luther az Erfurti Egyetemre járt Thüringiában és a „Magister Artium“ címet kapta a bölcsészeti karon: ide tartozott egy alaptanfolyam a következő tantárgyakban latin nyelv és latin nyelvtan, retorika, logika, etika és zene. Itt ismerte meg alaposan Arisztotelész tanításait, amelyek Aquinói Tamás óta a középkori Scholastikát uralták, de Erfurtban már a nominalizmus kritikájában álltak.

Apai kívánságra Luther a doktori promóció után a jogi tanulmányokba kezdett. De 1505. július 2-án úton hazafelé Stotternheim mellett egy nagy vihar lepte meg, haláli félelmében a bányászok védőszentjéhez könyörgött: „Szent Anna, segíts! Ha élni hagysz, szerzetes leszek.“ Ezen ígéret után apja akarata ellenére belépett az erfurti ágostonos remeték soraiba. Ott a rend előírásait olyan példaszerű szigorral követte, hogy már 1507. február 27-én pappá szentelték.

A mindennapi vezeklés ellenére Luthernek nagy lelkiismereti kínokat szenvedett, amit senki sem tudott levenni a vállairól. A fő kérdése a következő volt: „Hogyan kapom meg a kegyelmes Istent?“ Gyóntatóatyja, Johann von Staupitz, a kongregáció főnöke, a hittudomány tanulmányozását ajánlotta és áthelyezte őt 1508-ban Wittenberg-be. Az ottani kolostori iskolában ismerte meg az Ockhami teológiát, ami az isteni szabadságot és az emberi akarat szabadságát hirdette, továbbá az egyház atyjait ismerte meg, mindenekelőtt – Petrus Lombardus „szentenciái“ által – Augustinust. Egy évre rá baccalareus biblicus (a biblia professzora) lett, az ógörögöt a hébert beszélte és a morális filozófia mellett a bibliai tantárgyakban is tarthatott oktatást.

Luther 1510-ben Rómába utazott, a rendje kiküldetésében azzal, hogy a felülről kikényszerített egyesülés ellen tiltakozzon. A szigorú „Obszervátorok”-at és a laza augusztineri kolostorosokat kellett volna összehozni. Egy általános gyónáson vett részt és a hasán csúszott fel a „Szent lépcsőkön“ a Lateranon, hogy megkapja az ő és rokonai bűneinek a megbocsátását. Ez mutatja, hogy akkor még nem vonta kétségbe a római gyónási gyakorlatot, de már akkor felháborította a komolytalanság és az erkölcsi hanyatlás, amivel Rómában találkozott.

1511-ben Staupitz visszahívta őt Wittenbergbe és 1512-ben mint a teológia doktorát utódjává tette. Bár Luther lelkismereti szorultságát enyhítette, ezt nem oldotta fel, a barátságuk Staupitz haláláig (1524) kitartott.

Reformátori munkássága

A 95 tétel kihirdetésének előzményei
Luther 1514 óta nem csak a wittenbergi teológia professzora, hanem prédikátor is a várostemplomban, ezért az emberek lelkével és lelkiismeretével is neki kell törődnie.

Bizonyos idő után észrevette, hogy sokan wittenbergiek közül nem hozzá járnak gyónni, hanem a brandenburgi és anhaltsi városokba – mint pl. Jüteburgba vagy Zerbstbe – utaznak búcsúcédulát (elsősorban a Peter búcsúcéduláit) vásárolni.

A búcsúcédula árusítása – amely tulajdonképpen a gyónást helyettesítette –, a lelki üdvösség megvásárlását jelentette, amit Luther teljes mértékben helytelenített. Szilárdan hitt abban, hogy mindenkinek egész életében Isten kegyelmében alázatosan bízva kell élnie.

A búcsúcédulákkal való kereskedés 1507-től kezdve drámaian megnőtt, mert a római kúriának és a búcsúlevelek németországi árusításával megbízott Albrecht von Brandenburg püspöknek egyre gyakrabban akadtak pénzügyi problémáik.

Johann Tetzel dominikánus szerzetes Anhalt és Brandenburg tartományokban árulta a búcsúcédulákat, mint egy vásári kofa, ezért sok legenda keletkezett róla. A korabeli tudósítások szerint Tetzelnél még a halottak bűneit is meg lehetett gyónni. Tetzel szólásmondása volt: „Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt”, azaz, „Amint a pénz a ládában csörren, a lélek rögtön a mennybe röppen”. Luther ezt élesen elítélte és heves tiltakozás váltott nála ki.

Reakciók a tételekre

Luther tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte. A reakció nem volt azonnali. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Báselben egyaránt. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria a tételeket teljes mértékben elutasította. Legnagyobb kritikát magától Tetzeltõl kapta, aki már halállal is fenyegette és azt követelte, Luthert is égessék meg, mint Huszt Jánost.

A püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Elõször a pápát értesítették a "lázadásról", majd Luther feletteseit kérték meg, hogy csillapítsák le õt. A Luther által ismertetett hibákat néhány püspök a reformáció elején még elismerte.

Események 1519-ig

Luther kénytelen volt az egyre növekvő nyomás miatt a tételeit további írásokkal pontosítani és tisztázni. 1518-ban Luther kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni. Annak bizonyítása érdekében, hogy ő továbbra is az Egyház hű fia akar maradni, 1519-ben kijelentette, hogy a pápa az egyház feje.

A lavinát azonban már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. 1519-ben még nem tettnek semmit Luther ellen, ugyanis a császár, I. Miksa meghalt és az ország a császárválasztással volt elfoglalva. V. Károly megválasztása után a harc újult erõvel folyt tovább.

Házassága Bóra Katalinnal

Luther Bóra Katalinnal (németül: Katharina von Bora ) 1525. június 13-án kötött házasságot, aki egy elszegényedett nemesi családból származott. Bóra Katalin 1504-től egy bencés kolostoriskolában Brehnában tanult. 1508-tól lakott a Grimma melletti nimbscheni kolostorban, ahol 1515-ben fogadalmat tett, majd később az ottani plébános segítségével 8 apáca társával együtt megszökött a kolostorból. Miután sikerült kijutnia János szász választófejedelem területéről Wittenbergben Luther házában helyezték el. Luther a szökött apácákat segített kiházasítani, de ő maga nem akart megházasodni. Katalin kérőjét hazahívták, ő pedig kijelentette, hogy Lutherhez kíván feleségül menni. Végül Luther elvette feleségül a nála 17 évvel fiatalabb Katalint, annak ellenére, hogy barátai ezt helytelenítették. Különösen Philipp Melanchthon, aki "szerencsétlen cselekedetként" értékelte ezt a házasságot. Magát a mennyegzőt 1525. június 27-én tartották. Az esküvőn Lucas Cranach volt az egyik tanú és első gyermeküknek, Johannesnek a keresztapja is. Bóra Katalin Luthertől nászajándékul megkapta a volt Ágoston-rendi kolostor irányítását. Katalin rendbehozta a családi kasszát, megélhetésként sört főzött, földet bérelt, és kosztosokat fogadott.
Felvidék Ma, evangelikus.hu

Válasz