A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre,melyeket méltán érezhetünk magunkénak.

A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt megtudtunk őrizni. Január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy - egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből.

A Himnusz eredeti kézirata, a II. világháború frontjának közeledése idején, a Csekéhez közeli Álmosdon összegyűlt Kölcsey-rokonság jegyzőkönyvben megörökített döntése alapján, 1944-ben letétként került a Nemzeti Múzeumba. A Szózat kéziratait a Vörösmarty-család átruházott örökségeként őrzi a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának kézirattára. Kölcsey remekműve, a világ nemzeti himnuszköltészetének páratlan darabja s, hogy végül is melyik költemény, Kölcsey vagy Vörösmarty verse, a Hymnus vagy a Szózat vált a magyarok nemzeti himnuszává, azt a két megzenésített óda sajátos, vonzó versengése során, nem a törvény, hanem a törvénynél maradandóbb, népakarat döntötte el.

Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én, nagy magányában Csekén írt Hymnusa csak több év múltán, a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurorában jelenik meg először, 1828 decemberében, másodszor pedig költeményeinek első gyűjteményes kötetében 1832-ben. A költő 1838-ban, 48 éves korában távozik az élők sorából, 1844-ben megzenésített Hymnusát sohasem hallhatta. A pesti Nemzeti Színházat bérlő Bartay Endre igazgató 1844 február 29-én 20 körmöci aranyas pályázatot ír ki a népszerűvé vált Kölcsey-költemény megzenésítésére. A pályázat nyertese Erkel Ferenc, aki egyetlen óra leforgása alatt írta meg a Himnusz zenéjét. A Kölcsey - Erkel- Himnuszt a pesti Nemzeti Színház mutatja be 1844 július 2-án. A széles nagy nyilvánosság előtt pedig először a Széchenyi hajógőzös vízrebocsátási ünnepén, az Óbudai Hajógyár munkásai éneklik el 1844 augusztusában.

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, Isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Cseke, 1823. január 22.